Olvasási idő: 3 perc

Nemzetközi konferenciát szervezett a Mathias Corvinus Collegium Európai Tanulmányok Műhelye

A Hidden federalism and democratic denial – 30th Anniversary of the Treaty of Maastricht című rendezvény a Maastrichti szerződést és annak hatását vette górcső alá. A szerződés történelmi lépés volt Európa építésében, ám most, amikor az Európai Unió egyik válságból a másikba kerül, monetáris, migrációs és energetikai kérdésekben is vitatható a mérlege.

A konferencia célja az volt, hogy közös platformot biztosítson az európai integráció szakértőinek Nyugat-és Kelet-Európából egyaránt. A rendezvényen felszólalt a többi között Rudy Aernoudt az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság korábbi kabinetvezetője, Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság korábbi elnöke, Julien Aubert, az Oser la France elnöke, valamint Jerzy Kwaśniewski, az Instytut Ordo Iuris elnöke. Az eseményt Rodrigo Ballester, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője nyitotta meg, akit Ugrósdy Márton, Politikai Igazgató Irodát vezető helyettes államtitkár vitaindító előadása követett.

Maastrichti szerződés valóban mérföldkőnek számít, hiszen drasztikusan megváltoztatta az eredeti konszenzust és az EU-t egy egyre szorosabb politikai unió útjára terelte – emelte ki köszöntőjében Rodrigo Ballester. A szakember azt is kifejtette, hogy Maastrichtban vetetették el az EU-t ma súlytó legégetőbb válságok magját, amely a migráció, a zöldpolitika, az euró létrehozása, valamint az európai polgárság eszménye.

Egy nagy szakadék van az európai elit és az európai emberek között – vélekedett Ugrósdy Márton, hozzátéve, hogy ez tetten érhető az elmúlt időszak gazdasztrájkjaiban, valamint az Európa-szerte elharapódzó radikális pártok térnyerésében. A helyettes államtitkár úgy véli, hogy a brüsszeli elitnek először meg kéne nézni, hogy mit is szeretnének és mire is van szükségük az európai embereknek és ez az, ami az elmúlt 30 év európai politikájából hiányzott.

A nemzetközi konferencián szó volt arról is, hogy vajon Maastricht a föderalizmushoz vezető ugrást jelentette-e vagy egyszerűen csak az európai projekt elárulásáról volt szó. Továbbá arra a kérdésre is kereste a választ miszerint a Maastrichti szerződés hozta-e létre a demokratikus deficitet az Európai Unióban.