Olvasási idő: 2 perc
Szeptember 6-án az MCC Európai Tanulmányok Műhelye az EuroAtlantic Consulting Zrt.-vel közös szervezésű eseményt tartott, melynek központi témája a magyar egyetemek és kutatási intézmények helyzete volt.
Az esemény felvezetéseként dr. Fellegi Áron, az EuroAtlantic Consulting Zrt. igazgatósági elnöke, valamint Rodrigo Ballester, az Európai Tanulmányok Műhely vezetője tartotta meg beszédét. Rodrigo Ballester kiemelte, hogy a közalapítványi egyetemek kizárása az Európai Unió Erasmus és Horizon programjaiból rendkívül szerencsétlen helyzetet idéz elő. Egyrészt azért, mert e két program az Európai Unió két ikonikus programja; másrészt pedig azért, mert rendkívül meghatározó károkat okoz a döntés, és nem csupán csak az alapítványi fenntartású egyetemek, de az összes magyar egyetem számára.
Az első panelbeszélgetés fő témája a jelenlegi helyzet értékelése volt. A tények száraz közlése mellett azonban a panel résztvevői igyekeztek hangsúlyozni, hogy alapítványi egyetemként is részt vehetnek az intézmények nemzetközi konzorciumokban. Az előadók kiemelték, hogy a jelenlegi helyzet számos reputációs problémát okozhat minden magyar egyetem számára, melyek most „rizikófaktorként” jelennek meg a nemzetközi konzorciumokban.
A második panel elsősorban a megoldásokra helyezte a fókuszt. A beszélgetés során a résztvevők felsorolták mi az a három dolog, amivel a magyar akadémiai és innovációs élet résztvevőinek elsősorban foglalkozniuk kell a közeljövőben. A panel előadói kiemelték a bilaterális kapcsolatok erősítését, a személyes nemzetközi jelenlétet, valamint a partnerek meghívását Magyarországra. Emellett szó esett a kapcsolatfenntartás fontosságára, illetve a Funding and tenders európai uniós honlap böngészésére. Emellett kiemelték, hogy minden esetben érdemes felkeresni egy pályázati tanácsadó céget.