Reading time: 1 minute
A Nemzetközi Kapcsolatok Iskola az Országos Képzési Hét keretében ellátogatott Brüsszelbe három napra, hogy testközelből megismerhesse az Európai Unió intézményeit és működését.
Ottlétük alatt betekinthettek az Európai parlament működésébe. Emellett olyan szakértőkkel találkoztak, mint Christine Hoehn, az EU terrorelhárítási koordinátor főtanácsadója, vagy Luca Perego, aki az Európai Unió oktatási szakpolitikájáról, és az Erasmus programról beszélt első sorban. A háromnapos tanulmányi út során Rodrigo Ballester, az Európai Tanulmányok Műhely vezetője előadásában személyes történetein keresztül mutatta be az EU intézményi működését. A szakmai program keretén belül Marco Valletta tartott előadást az élelmiszerbiztonság kérdéséről, valamint kitért arra, mire kell figyelnünk akkor, amikor élelmiszert vásárolunk. A szakmai programokon túl a diákoknak lehetősége nyílt felfedezni Brüsszel városát is, az Európai Unió intézményeinek negyedén kívül a Grande Place-t, valamint a Molenbeek negyedet egyaránt.